Az elmúlt napokban attól volt hangos a bulvársajtó - az írott és az internetes egyaránt - hogy Bakács Tibor Settenkedőt egy rúd téliszalámival a kabátja alatt fogták el a budaörsi Tesco éber biztonsági őrei. A lopásból pedig rendőrségi feljelentés lett, amit akár 60 napos elzárás is követhet. Köszönhető mindez egy szemfüles olvasó-riporternek, aki felfigyelt az esetre és persze azonnal (élve állampolgári jogával) értesítette a legnívósabb magyar napilapot, a Blikket... És ezért még tízezer forint jutalmat is kapott.

Leszámítva azt, hogy ettől az egész sajtóhercehurcától hányingerem van, úgy gondolom, hogy a celeb is csak ember - még ha ő ennek éppen az ellenkezőjét hiszi is magáról. Bakács, aki eddig celebként élt magyarhonban bebizonyította, hogy éppen olyan esendő, mint Mari néni, aki megélhetési parizertolvajként már szinte napi ismerőse a tatabányai rendőröknek. Merthogy Settenkedő állítólag azért emelte el a télszalámirudat, mert éhes volt, ámde nem volt pénze kajára.

Bár igazából ezt sem igen hiszem - a Megasztár mindenkivel könyörtelenül őszinte, szókimondó erkölcscsőszének, a magyar újságírás egyik géniuszának, aki mellesleg többgyermekes apuka, csak van pár ezer forintja, ha éppen megéhezik -, mégsem ez az érdekes számomra. Hanem az, hogy a celebbé tett (rosszabb esetben annak saját magát kinevezett) férfiak és nők azt hiszik, nekik mindent szabad, rájuk nem vonatkoznak a törvények. (Persze a társadalomnak van még legalább egy olyan csoportja, amelyik hasonlóképpen gondolkodik önmagáról, most azonban nem az a célom, hogy róluk, a politikusi pályára tévedettekről írjak.)

Szóval Bakács lebukott, eltévelyedésének híre egy nap alatt, futótűzként járta be a magyar (bulvár)sajtót, a 2005-ös cunaminál nagyobb hullámokat kavarva véleményeket, indulatokat kiváltva mindenkiből. Tetejébe még a műsorát is felfüggesztették néhány napra az eset miatt a Klubrádióban. Merthogy ugyebár szégyent hozott nemcsak magára, hanem a kenyér(téliszalámi)adó gazdájára is... Szegény, szegény Bakács.

Ismét csak azt mondhatom: a celeb is csak ember! Álltam én már hazánk egyik rádiósistensége mellett, akinek olyan büdös volt a szája beszéd közben, hogy a görény sírva könyörgött a receptért. Egy másik, kora reggeli ébresztőműsort vezető rádiós celeb (aki azóta már eltűnt a süllyesztőben) pedig szemem láttára hányta magát össze. Tegyük hozzá, nem az alkoholtol, hanem azért, mert előtte rendesen megreptették egy helikopterrel és nem bírta a gyomra. De akkor is, úgy hányt, mint mindenki más... Hazánk egyik legnépszerűbb rockbandájának énekese pedig olyan hangosan fingotta el magát egy sajtótájékoztatón, hogy fél percig visszhangzott az dörej a teremben, az újságírók pedig szólni sem tudtak a döbbenettől. (Az énekes balszerencséjére nagyon jó akusztikája volt, mármint a teremnek...) Magyarország egyik megasztárja pedig annyi festéket ken magára egy-egy fellépés előtt, hogy abból kétszer körbe lehetne mázolni a Parlamentet. Ráadásul nem hajlandó viszonozni az emberek köszönését sem! Minálunk az ilyenekre mondják, hogy bunkó!

Szóval, kis országunk kedvenc celebjei semmiben nem különböznek tőlünk, átlagmagyaroktól. Pedig mennyivel szeretnének többek lenni: okosabbak, szebbek, gazdagabbak, mint az egyszerű halandó, holott létüket is nekünk, az egyszerű halandóknak köszönhetik. Mert ugyebár mi tettük őket celebbé, azaz ahogy néhány évvel ezelőtt még hívtuk őket, sztárrá!

Egyébként meg mitől sztár egy sztár, mitől celeb a celeb? - ez a kérdés már évek óta foglalkoztat, választ azonban még nem kaptam, ezért felállítottam saját magamnak néhány elméletet. Azért, mert van neki egy szlogenje, és egy táblázata, amivel állítólag ezreket lehet lefogyasztani, ám aztán kiderül, hogy svindli az egész? Vagy azért, mert éppen ennek a fogyicézár emberkének a felesége? Esetleg azért, mert minden évben kiad egy naptárat, amely inkább rémisztő, mintsem praktikus? Netalántán azért, mert évekre beendedte az egyik kereskedelmi televíziós csatorna kameráit a házába, hogy showműsort csináljanak az életéből? És a sort még hosszan, nagyon hosszan lehetne folytatni!!!

Igen, mindössze ennyi a receptje: az orrodat fennhordva csináld a nagy semmit, de azt látványosan, esetleg jelentkezz valamelyik valóságshowba, tehetségkutató műsorba és máris te vagy a sztár, a celeb, a megagigaatyaúristen, akiről naponta cikkezik a bulvársajtó, és még azt is kolumnás cikkben írják meg, ha éppen pattanást talált az orra hegyén, vagy elrontotta a gyomrát az éjfélkor elköltött erdeigombás-pacalpörköltes vacsorával. Aztán, ha elfogy a téma, kezd leáldozni a celebség csillaga, akkor gondoskodj arról, hogy a sajtó mindig megtaláljon valami miatt. Esetleg jöjj össze egy sztiptíztáncossal, vetélj el háromszor egy hét alatt, adj ki szexnaptárat, vagy csak egyszerűen valdd be, hogy neked még soha nem volt orgazmusod, mint tette azt VV Nagy Ő Molnár Anikó, hazánk egyik, ha nem a legnagyobb koronázatlan celebkirálynője.

Aztán persze mindig kiderül: a celeb is csak ember. Téliszalámit lop a budaörsi Tescoban. Minősíthetetlen hangnemben és nyomdafestéket nem tűrő szavakat használva beszél egy videókamerába a Szigeten, vagy éppen mattrészegen, benarkózva zúzza le autójával a szemben jövő négykerekűt és a benne ülő családot.

Az a szörnyű, hogy ebben a mai világban csak ez számít az újságolvasóknak. Az a hír, ha egy közismert ember csal, lop, hazudik, megcsalja az asszonyt, vagy éppen balesetet okoz. Nem üti meg az emberek ingerküszöbét egy fontos tudományos felfedezés, az Ausztráliát letaroló trópusi ciklon, vagy éppen az elmúlt évtizedek legjobb interjúja Ranschburg Jenővel... Csak az számít, hogy Bakács ezúttal rosszul settenkedett és lebukott. Ejnye-bejnye...