Mindenki tudja, van probléma bőven a tatabányai vasútállomással. De nemcsak a Konzumnak hívott épülettel és a peronokra vezető felüljáróval, hanem - ne szépítsük - az építményt használó utasokkal, emberekkel is. Megpróbálom most összeszedni ezen problémákat - legalábbis azokat, amelyek engem bosszantanak.
Az első és legfontosabb maga az épület, ami már az 1990-es átadáskor is elavultnak és ódivatúnak számított (amellett, hogy rettenetesen csúnya is!), s üzemeltetői az elmúlt közel harminc évben semmit nem tettek meg annak érdekében, hogy legalább minimális szinten megfeleljenek a változó társadalmi igényeknek és elvárásoknak. És akkor még nem is beszélek arról, hogy a mozgássérültek számára szinte lehetetlen megközelíteni a peronokat és a vágányokat. Hiába közlekednek ultramodern, „fütyül-tapsol-énekel” piros-kék színű Flirt szerelvények Tatabánya és a főváros, valamint Győr között - amelyekre már gond nélkül fel tud szállni egy mozgássérült is -, ha egy kerekesszékkel utazni vágyó nem megy el a plázáig, s ott, a forgalmi épületnél nem kéretszkedik át a vasutasok „szolgálati járdáján” a peronra, nem tudja megközelíteni a vágányokat. Márpedig ezt az útvonalat használni egyrészt szigorúan tilos, másrészt pedig még az egészségesek számára is fokozottan balesetveszélyes.
Ha már szóba került a vágányok fölötti felüljáró, itt is akad néhány apróság, ami kifejezetten bosszantó. Aki rendszeresen jár arra, az tudja, hogy néhány évvel ezelőtt leszigetelték a tetejét - hetekig dolgoztak a jómunkásemberek, hiába, no, „lassú munkához, idő kell” -, de a végeredmény amolyan „jobb volt, mint lett” állapotot tükröz, hiszen a felüljáró ugyanúgy beázik, s hatalmas, kikerülhetetlen tócsákban gyűlik össze a víz, csak most még egy kicsit lassabban folyik el (szárad meg) a felgyülemlett csapadék, mint korábban. (Talán az alját is leszigetelték, ki tudja?) Ráadásul a kedves utasok egy része nem foglalkozik a tiltással, miszerint a felüljárón tilos a dohányzás - nem úri passióból, hanem törvényileg -, s úgy fújja a füstöt, mintha fizetést kapna érte.
A dohányzás egyébként a peronon is jellemző - pedig a jogszabály szerint itt is tilos. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért nem lehet betartani a törvényeket, s miért gondolja minden nap több tucat utas, hogy a tiltás mindenki másra vonatkozik, csak éppen őrá nem. Ha meg valaki meg meri jegyezni, hogy „ejnyebejnye-irgumburgum”, mégis, hogy képzeli ezt, még a reklamáló a „szarszemétember”, különben is „miközödvanhozzáaztcsinálokamitakarokbazdmeg”, meg „nekemnepofázzonsenkihogyholgyújtokrámertelásomagecibe”... Volt már arra is példa, hogy a dohányzási tilalom megsértését kifogásoló jóindulatú figyelmeztetés majdhogynem tettlegességig fajult, s a közelben tartózkodó rendőrnek kellett szétválasztania az egymással kakaskodó, emberi mivoltukból teljesen kifordult „kultúrembereket”. Az „ezmármindennekateteje” kategória fődíját pedig képletesen akkor osztottam ki, amikor a Győrből érkező, reggel 6:40-kor Budapest déli irányába továbbinduló szerelvény vezetője és két jegyvizsgálója gyújtott rá a vonat mellett úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Szinte már vártam, hogy mikor veszik elő a mellényzsebből a laposüveget és a kispoharakat, s kínálják egymást körbe a kisüstivel. (Aki azt hiszi, hogy ilyen nem történhet meg, az téved. Bicskén száll fel a vonatra minden hétköznap reggel egy kis csapat, akik rendszeresen ütik el pálinkázással és sütizéssel a Kelenföldig tartó mintegy 20 perces utat. Ha szaglásom nem csal, leggyakrabban szilvából és cseresznyéből készül a „jó reggelt” folyadék.)
Apropó rendőr... Egyetértek azzal, hogy minden reggel legalább egy (néha kettő) rendőr felügyel az állomáson tartózkodók biztonságára, sőt - ha jól láttam - neki figyelmeztetnie kell azokat az autósokat, akik utast hozva, „csaknéhánypillanatra” húzódnak le az út szélére (nehogymá’ annak, akit hoztak, 30 méterrel többet kelljen gyalogolnia a szabályos parkolóhelytől a felüljáró lépcsőjéig) gyakran torlódást okozva, némely esetben pedig konkrétan balesetveszélyes helyzetet előidézve. Nem tagadom, én magam is hangos és erőteljes „kurvaanyázásba” török ki, ha befékez és az út szélére húzódik (nem egyszer az irányjelző használata nélkül) előttem egy kedves sofőr, miközben én haladnék a parkoló felé.
És ha már parkoló... Ami itt tapasztalható, az egyenesen felháborító! Ahhoz már hozzászoktam, hogy Tatabányán (és különösen a vasútállomáson) sportot űznek abból az autósok, hogy miként lehet bénábbnál bénább módon parkolni, lehetőleg úgy, hogy egy autóval legalább kettő, de inkább három helyet foglaljunk el, mert miért ne, meg különben is „jóvanazúgy”! Mondom, hozzászoktam, de elfogadni nem tudom, mert egyrészt tahóság, másrészt, aki nem ér ki reggel 7-ig a parkolóba, annak legalább 5-10 percet kell eltöltenie az üres helyek vadászatával. Azaz egyre több autós használná a kábé 15 éve konstans parkolóhelyeket. És - mondjuk úgy, sportszerű nehezítésként - e kevés helyből is egyre többet foglalnak el egy autókölcsönzéssel foglalkozó cég kisteherautói (nem egy esetben 8-10 furgon parkol itt!), illetve azok az egykor szebb napokat látott, de ma már leginkább a roncs kategóriába sorolható négykerekűek, amelyekkel hetek vagy hónapok óta nem akar randevúzni a jogos tulajdonosuk.
Hát szóval szerintem ezek számítanak komoly problémának a tatabányai vasútállomáson és az építményt használó utasoknál. És, hogy a harmadiknál miért is dobod el az agyad? Ja, semmiért! Ez csak amolyan kattintásvadász cím volt... Köszi, hogy elolvastad! Ha esetleg még valamivel ki tudod egészíteni, kérlek, ne fogd vissza magad!
Utolsó kommentek