A héten valamelyik nap, kora reggel, munkába indulva, már kapargagtnom kellett a kocsi szélvédőjét. Bár az eresz alá kihelyezett hőmérő szerint még nem fagyott, az üveg már volt annyira hideg, hogy jéggé dermeszette az éjszaka ráülepedő párát. Szóval körbevakargattam a jégkaparóval a négykerekű minden szélvédőjét, és rájöttem, hogy ez nem jó!

Egyrészt, mert én baromira utálok jeget kaparni, másodszor pedig azért nem, mert a reggelre hófehérré váló szélvédő biztos jele annak, hogy közeledik a tél. Amit meg ugyebár én zsigerből gyűlölök, de még inkább jobb kifejezés rá, hogy rühellek! Mert ugyebár, nem elég, hogy hideg van, még lapátolni is kell azt a nyomorult havat az embernek, ha dolgozni akar menni, vagy egyáltalán ki akar lépni a lakásból...

Valahogy nem tudom megérteni azokat az embereket, akik alig várják, hogy repkedjenek a mínuszok, s mindent beborítson a hó. Persze nem tagadom, van szép is abban, amikor esik a fehér csapadék: ha az a hegyekben, vagy éppen az északi/déli sarkon hullik alá az égből. Azonban egy városban minden, csak nem szép a havazás. Egyrészt nagyon hamar szürke locspoccsá válik a fehér takaró, másrészt Tatabányán vagy egy érdekes elve az önkormányzatnak: csak bizonyos utcákban sózzák az aszfaltot, más helyeken megelégednek az ekézéssel.

Így van ez az utóbbi négy-öt évben. Született egy rendelet, s ez ellen tenni nem lehet, mert ugye spórolni azt kell, s mivel lehet a legtöbb pénzt megtakarítani, ha nem azzal, hogy nem csináljuk meg azt maradéktalanul, amit egyébként önkormányzatként meg kellene tenni. Mintha én nem fizetnék ugyanannyi adót, vagy nem lennék ugyanolyan rendű állampolgár mint az a mázlista, aki két utcával „feljebb” lakik. Neki szerencséje van, azt az utat sózzák is. (Hogy miért, abban most ne menjünk bele, mert, amikor elkezdtem ezt a blogot, megfogadtam, hogy nem fogok politizálni!) Nálunk meg a leekézett úton mindig marad egy-két centi hó, amelyet két percen belül tömörítenek jéggé az elhaladó autók. Fél óra múlva már az egész utca olyan, mint a legmodernebb jégpálya. Azaz autóval közlekedni rajta kész életveszély. Komolyan mondom, azt várom, hogy mikor száll bele valamelyik házba egy magát Forma 1-es pilótának képzelő faszagyerek, akik közül néhányan jó időben az M1-esnek nézik a házak között kanyargó aszfeltcsíkot, s ha nem vigyáznak, akkor előbb-utóbb visszarepülnek az időben...

Ránézve a naptárra szomorúan látom, hogy egy hét múlva már november írunk, ami azt jelenti, hogy bármikor leeshet az idei első hó. Nem véletlen, hogy rettenetesen utálom a novembert, a decembert, a januárt és a februárt is. Ha tehetném, bevackolnám magat valami sarokba, s aludnék tavaszik, csak a madárcsicsergésre és a természet ébredésére kelnék én is fel.

De sajnos nem tehetem, így az év legnehezebb és leglassabban eltelő négy hónapja még előttem áll. Brühühü...