Bolhapiacon voltunk az asszonnyal az elmúlt hét végén. Előszeretettel hívom mütyűrpiacnak ezeket a helyeket. Nálunk, Tatabányán is van ilyen zsibvásár, mi azonban most mégis Győrbe kocsikáztunk, hogy szétnézzünk az ottani mütyürpiacon.
Hatalmas területen, az ETO stadion előtti parkolóban és a pálya mellett elhelyezkedő „beugróban” kínálják portékáikat az eladók. Szédületes a választék, a hatvanas években kiadott bakelitlemezektől kezdve, az antik bútorokon és lakásfelszerelési tárgyakon keresztül, a régi könyevig minden kapható itt. Ahogy mondani szokás: ha jól körülnézünk, még harcoló szovjet partizánalakulatot is vehetünk a pénzünkért. De komolyan, olyan tárgyakat láttam az árusoknál, amelyekről nem is gondoltam volna, hogy léteznek.
Kiszuperált számítógépek, ócska ruhák, agyonhasznált autógumik, régi szerszámok, értékes kitüntetés-, és érmegyűjtemények, lomtalanításokból összegyűjtött kerékpárok, első látásra kitalálhatatlan funkciójú izék, vicikvackok és mütyűrük sorakoznak mindenhol: asztalon, földön, gépkocsimotorház-tetőn. Ezen a helyen mindenki szeretne megszabadulni a kacatoktól, éppen ezért alkudni nemhogy lehetséges, hanem egyenesen kötelező!
Igazából nem vásárolni ruccantunk át a győri bolhapiacra, hanem nézelődni. A tavaszi hóbapok időjárására emlékeztető vasárnap délelőtt jól esett egy kicsit kimozdulni Tatabányáról. És persze a hangulat sem volt mellékes. Ugyanis ezeknek a piacoknak megvan a maguk sajátos, semmi mással össze nem téveszthető és igazából szavakkal le nem írható hangulata. Aki járt már hasonló helyen, az valószínűleg tudja miről beszélek.
Ugyanezt éreztem közel húsz évvel ezelőtt, amikor magam is eladóként kerestem fel a helyi piacot, hogy egy kevéske aprópénz reményében megszabaduljak feleslegessé vált Hahotáimtól, képregény újságjaimtól, vagy éppen a kőbányában összegyűjtött szépnek látszó mészkődarabjaimtól. Arra már nem emlékszem, hogy mennyit sikerült eladnom a lim-lomból, de azt tudom, hogy néhány próbálkozás után feladtam, s nem mentem többé a bolhapiacnak helyet adó művelődési ház közelébe. Legalábbis vasárnaponként nem...
Aztán közel két évtizedig nem is hallottam azt a szót, hogy bolhapiac, mígnem tavaly fel nem fedeztük a győrit. Örömmel vetettem bele magam ismét a forgatagba, bár most csak vásárlóként. Igaz, beőlem nem fognak meggazdagodni az eladók, hiszen eddig mindössze két, vagy három bakelitlemezt vettem. Azonban évente két-három alkalommal elugrunk Győrbe, hogy nézelődjünk egy kicsit.
Azt azonban nagyon sajnálom, hogy már a mütyürpiac sem a régi. Egyre több a „hagyományos” terméket, vagy éppen a leggagyibb bóvlit eladni kívánó árus ezeken a helyeken is. Sajnos ezektől a szemetektől már sehol nem lehet megszabadulni, nem elég a tévéshop, a regionális vásár nekik, már a mütyűrpiacokat is megszállták. Pedig nekem még normál körülmények között sincsen szükségem világító öngyújtóra, az első használat során atomjaira hulló hagymaaprítóra, vagy éppen semmire nem használható univerzális távirányítóra, törékeny öntvényből készült konzervnyitóra, esetleg a legeslegeslegjobbnak mondott folttisztítóra.
Akkor már inkább megvenném azt a partizánalakulatot. Persze csak ha lehet belőle alkudni...
Utolsó kommentek