Akik ismernek, azok jól tudják, hogy kézügyességből és türelemből - finoman szólva - híjján vagyok. Annak idején, még az általános iskolában, a technika tantárgyból csak azért nem buktattak meg, mert - legalábbis állítólag - a készségtárgyakból, vagyis rajzból, énekből, technikából és testnevelésből, nem lehetett egyetlen diákot sem pótvizsgára kötelezni. Bár szerintem inkább az játszott szerepet az évvégi elégséges, vagy közepes érdemjegy megszerzésébe, hogy más tantárgyakból jó voltam, s a tanárok szerettek, így nem akarták nagyon lerontani az átlagomat. Meg különben is, ciki lett volna valakit egy elrontott (picit túlreszelt) kalapácsfejért, vagy egy nem igazán jól működő periszkópért (amelyik egyszerűen nem akarta tükrözni a képet) megbuktatni...

A türelem pedig... Nos igen, ez az ami nálam már évekkel ezelőtt elfogyott. Ha valami nem sikerül azonnal és elsőre, akkor másodperceken belül fel tudok robbani. Ahogy az az orvosi nagykönyvekben meg van írva: magas vérnyomás, az agy elborul, majd üvültés, csapkodás. Nem szép dolog, de sajnos ez van.

Szóval kézügyesség és türelem híjján vágtam neki néhány nappal karácsony után, hogy összeszereljem azt, amit az asszony kapott a Jézuskától: egy tizenöt fiókos komódot. Mivel jól ismerem magamat, segítséget kértem: apám akkumulátoros csavarhúzóval felszerelkezve érkezett át hozzánk, s csaptunk bele a közepébe. 

Nem tudom ki volt az, aki kitalálta, hogy a bútorboltban megvásárolható árucikkeket lapra szerelve kapják meg a vevők. (Azt hiszem, mindez azóta divat, hogy a „kék-sárga” bútorbolt megvetette a lábát kis hazánkban.) Állítólag anyagi okai voltak mindennek, így ólcsóbban lehet a kívánt termékhez hozzájutni. Ennek ellenére én az ötletgazdával legalább három napig szereltetnék mindenféle bútorokat. Mindenki egye meg, amit főzött...

Szóval a súlyos csomag felbontása után mi is nekiláttunk a szekrénylegónak. Az én türelmem körülbelül akkor fogyott el, amikor megláttam, hogy a szerelési útmutató vastagsága vetekszik a Háború és békével. A leírás pedig nagyjából annyira logikus, mint az, hogy a „natúr” citromlébe étkezési aromát keverünk, míg a mosogatószer valódi citromot tartalmaz...

Na mindegy, végül is, alig négy órás, megállás nélküli munkával sikerült összerakni a fenyőből készült komódot. Apám műszaki érzékének köszönhető, hogy egyszer sem kellett szétszedni a már egymáshoz illesztett darabokat (én nagyjából egy évvel ezelőtt, egy egyszerű, hatfiókos éjjeliszekrénnyel jártam úgy, hogy háromszor szedtem szét alkotóelemeire, mert mindig volt valami, ami nem passzolt - nem röhögni!!), s így egy délelőttnyi csavarozás, passzintás után a maga valójában is megcsodálhattuk a szekrényt. 

Nem vagyok benne biztos, hogy egyedül képes lettem volna idegbaj nélkül és három napon belül végezni e munkával. Mint midig, most is be kellett látnom, hogy az összerakós játékokat nem nekem találták ki. Legyen szó akár legóról, puzzle-ról, vagy szerkrényről. Szerencsére nem túl gyakran veszünk lapraszerelt bútorokat. Most talán egy évig nyugtom lesz...