Vasárnap este, úgy fél nyolc körül áramszünet volt nálunk! A tévében éppen Semir főfelügyelő osztotta az észt éppen aktuális társának (bocsánat, most jut eszembe, hogy ez a krapek egyszer már megmurdert, ezek szerint valami filmes csodával feltámasztották, vagy pedig egy ismételt epizódot láttunk - egyébként meg nem kell röhögni, a Cobra 11 az asszony kedvenc sorozata, én csak szolidaritást vállalok vele minden vasárnap este), amikor hirtelen minden elcsendesült, és elsötétült. A tévé még kattant egyet, amikor az utolsó elektron is kiszaladt az áramköreiből.
Nagy csend lett, olyannyira természetellenes volt ez az egész, hogy még az előszobában lakó három hullámos papagáj is elhallgatott, holott nekik napkeltétől napnyugtáig kedvenc szórakozásuk "papagájra" fordítani mindazt, amit hallanak akár tőlünk, akár a tévéből. Magyarán csicseregnek, ha kell, ha nem...
Egymásra néztünk az asszonynal, nem értettük a helyzetet. Az rendben van, hogy elmegy az áram akkor, ha baromi nagy szél fúj odakinn (hányszor tapasztaltuk már mindezt), de eddig az még szokatlan volt számunkra, az "egyszerű" esős-borongós időben is áramszünet legyen.
Vártunk néhány percet, de a "villany" csak nem akart visszajönni! Pár pillanatig gondolkodtam azon, hogy előveszem a könyvet, amit éppen olvasok és néhány izgalmas oldalon átrágom magam. Aztán rájöttem, hogy ahhoz is lámpát kéne gyújtanom (az meg ugye nem van!), az égen átrobogó felhők miatt ugyanis szinte esti sötétségbe burkolódzott a szoba. Gyertyát kellett volna gyújtani, de nem volt kedvem keresgélni a parafinrúd után a fiókban. Meg különben is olyan snassz a 21. században gyertyafénynél olvasni.
Szóval feküdtünk egymás mellett az asszonnyal az ágyon, néztük a sötét tévéképernyőt és ekkor tudatosult bennünk, hogy mi, a civilizált világ gyermekei mennyire függünk az elektromos áramtól. Nincs ma már egyetlen olyan területe sem az életnek, amelynek ne lenne köze az elektronok áramlásához. Minden gép árammal megy, de még a távirányító és a karóra működéséhez is áram kell. Igaz, utóbbiakhoz szükséges az a kis valami, amit elemnek hívnak.
Ma, 2010-ben annyira alárendeltük saját magunkat az erőművek termékének, hogy nem is tudjuk elképzelni nélküle az életetünket. Pedig néha mennyire egyszerűbb lenne minden a "villany" nélkül. Nem működne péládul a számítógép, a porszívó, és a többi "emberéletmegkeserítő" berendezés sem. De legalább nyugtunk lenne, nem adna utasításokat a főnök e-mail-ben, nem csörögne telefonon az anyós ésatöbbi, ésatöbbi. Olvasni pedig akár petróleumlámpa fénynél is lehetne. Végül is, így csinálták évszázadokon keresztül eleink, ha nem tévedek nagyot.
Jó volt néhány percig belegondolni abba, hogy milyen is lenne az élet elektromosság nélkül. Aztán mire az ember beleélte volna magát a csendbe kattant egyet a tévé, életre kelt a műholdvevő, és Semir felügyelő újra üldözött egy gonosztevőt valamelyik német autópályán. A madarak is csak erre vártak, szinte azonnal csipogni kezdtek.
Utolsó kommentek