Szücsike agyszüleményei

Gondolom, mindenki ismeri a mondást a jó papról, aki holtig tanul. Én is megtanultam egy fontos dolgot a napokban. Nevezetesen: néha az egyik ember által jelentéktelennek tartott apróságok nagyon is lényegesek lehetnek a másiknak. Hogy miről is beszélek? Hát egy bordó színű laptoptáskáról.

Történt, hogy az asszony megkapta az utasítást: utazzon el külföldre, másfél hétre, szigorúan biznisz ügyekben. Ilyen esetekben, ugye, kezdődik a gondolkodás, hogy "vajonmitisvigyekmagammal?" Az én drágámnak a ruhák kiválasztása viszonylag gyorsan ment, csodálkoztam is rajta, hogy nem egészen egy óra alatt kiválogatott, összecsomagolt, bőröndbecsukott. Már ekkor gyanúsnak kellett volna, hogy legyen mindez. De nem volt, sőt még örültem is neki, hogy ezúttal minden a legnagyobb rendben lesz csomagolásilag is. Ki tudja, talán a finom hétvégi ebéd miatt, kicsit eltompultak az érzékeim. Egy szó mint száz, túl későn vettem észre a csapdát, s belesétáltam, mint vak ember a sötét utca végén található, kivilágítatlan kirakatba...

- Édes, nem tudod, hol van a bordó színű laptoptáskám? - jött az ártatlan kérdés, olyan mosoly kíséretében, amitől még a legzordabb szívű férj is meglágyul, s azonnal az oldalborda segítségére siet. Én természetesen nem vagyok zord, így az ellenállhatatlan mosoly célba talált: felkászálódtam az ágyról, s legott nekiálltam a bordó színű laptoptáska keresésének.

Pedig ez már a második gyanús jel volt, hiszen azonnal meg kellett volna kérdeznem, hogy vajon miért pont a bordó színű kell neki, amikor éppen szem előtt van a hagyományos, vállra akasztható fekete színű, vagy a kézben hurcolható, csavart bőrfülü new style is... 

Röpke fél óra keresgélés, a lakásban található összes bőrönd kinyitása (hiszen lehet, hogy éppen valamelyik belsejében bújik meg a kedves által olyannyira óhajtott notebook tartó), a szobák és a konyha teljes felforgatása után aztán végre előkerült az áhított bordó tatyó. Persze olyan helyről, ahol elvileg nem lehetett volna, merthogy "oda soha nem szoktuk eltenni".

Na mindegy, a lényeg az volt, hogy az asszony arcára kiült a boldogság, én meg talán kaptam egy újabb pirospontot a képzeletbeli üzenőfüzetembe, amelyet a bolgodító igen kimondásakor nyitott az én szívszerelmem.

Szóval, meglett a táska, én pedig a jól végzett munka örömével dőltem vissza az ágyba, az egyik kezembe vettem a távirányítót, a másikba pedig a korábban már megbontott sörkonzervet. (Kicsit ugyan megmelegedett már, de azért még éppen élvezhető volt a hőfoka az árpalének.) Kortyolgatás közben a kérdés csak nem hagyott nyugodni, visszafolythatatlanul tört belőlem elő, mint az Etnából a láva. Pedig, mindannyian jól tudjuk, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket egészen egyszerűen nem szabad feltenni...

Én azonban, mint egy rutintalan zöldfülő, mégis megkérdeztem: "drágám, áruld már el nekem légyszíves, miért pont a bordó színű laptoptáskát akarod magaddal vinni?"

Édes feleségem lesütött szemmel, pilláit remegtetve halkan válaszolt: "hát, mert olyan jól megy a bordó színű tolltartómhoz és a  névjegykártya tartómhoz..."

Hát ennyi, szerintem mindenki egyetért velem, hogy erre egészen egyszerűen már nem lehetett mit mondani!