Az éjszaka álmot láttam, és álmomban megvalósult mindaz, ami a való életben lehetetlen lenne: egyesült Magyarország két, hatalmas embertömegeket képernyő elé ültető megasorozata, a hazai gyártású szappanoperák koronázatlan királya és királynője, a Jóban rosszban, valamint a Barátok közt... 

E csoda úgy eshetett meg, hogy a gazdasági válság miatt a Csillagvirág Klinikának meg kellett válnia egyszem megmarad vagyontárgyától, a gyógyító intézménynek helyet adó, több száz milliót kóstáló csodálatos villától. Az épületért kapott pénz segítségével menekültek csak meg a teljes csődtől. Az újrakezdéshez tehát egy új ingatlanra volt szükségük.

És ekkor történt, hogy a Berényi Kft. - ugyancsak a gazdasági válság és az építőipart ellehetetlenítő körbetartozások miatt - elesett jónéhány megrendeléstől, s a bevételkiesés következtében fel kellett mondaniuk a Mátyás Királáy téren található épület minden olyan lakójának lakásbérleti szerződését, akik nem tartoznak a családhoz, vagy nem tulajdonosai a cégnek.

Aztán a sors furcsa fintorának köszönhetően, az elkeseredéstől jó magyar szokás szerint  görbe estét tartó, s egyazon kocsmában búfelejtő Berényi András és Fehér Roland két pohár viszki között egymásra talált. Beszélgettek nyomorúságos sorsukról, a fránya világválságról, s saját üzleti szerencsétleségeikről is. Aztán szikraként jött az ötlet, s majd szinte azonnal megállapodtak: a klinika Csillagkútról beköltözik a főváros XXIV. kerületébe. Mivel e lépéssel mindkét cég (és persze mindkét sorozat) nagyon jól jár!

A bizniszt napokon belül tető alá hozták, s a Pongrácz doktor vezette gyógyító team (Péter ugyanis kigyógyult az amnéziából, s rájött, hogy Fehér doktor kísérleti nyúlnak használta, valamint teljes mértékig befolyásolta az elektrosokk kezelések során, majd gyakorlatilag puccsot végrehajtva, a klinika dolgozóinak legnagyobb örömére, az afganisztáni veterántól visszavette a vezetést az intézményben, Konrádot pedig elzavarta a kórházból, aki bánatában beadta jelentkezését egy újabb veszélyes külföldi misszióba) azonnal be is költözött a Mátyás Király térre. 

A gazdasági válság következménye mindenhol (így természetesen az álmomban is) a munkahelyekről történő elbocsátás. A fúzió miatt a kórház orvosainak felét muszáj volt kirúgni (persze csak azok közül, akiket életben hagyott a második ámokfutását élő Ibolya nővér, vagy ki is az a szöszi...), de Péter, Zoli, Viktor és Alexa még így is újra gyógyítani kezdhetett.

A gazdasági igazgató székébe, az üzleti életben kellő tapasztalatot szerzett Berényi Miklós ülhetett be (természetesen e fotelért keményem megküdött esküdt ellenségével, Klaudiával, aki a csalódás után Zsófival együtt kiutazott testvéréhez Nápolyba új életet kezdeni), a büfét Zsolti vette át aki azonnal szemet vetett a vézna Beácskára, de kikezdett a galambalkatú Böbével is. Kertész Géza pedig a kórházigazgató sofőre lett. Mivel az öreg Vili bácsihoz a Berényi-klán minden tagja ragaszkodott, így őt tették meg a kórházi karbantartók fönökének, aki természetesen azonnal visszavette korábbi állásában Bodolai Bandit, Csillagkút ezermesterét, hogy továbbra is ő legyen a csőrepedések elhárítója, és az eldugult lefolyók réme.

Lassan, de biztosan beindult az üzlet, egyre több beteg érkezett Csillagkútról és a fővárosból is. Sajnos azonban nem várt fordulat nehezítette meg a jól induló kapcsolatot, a városrész önkormányzata csak úgy adta meg az engedélyt a kórháznak, ha a Pongráczék a kerületben lakókat is ellátják. Így esett meg az a szégyen, hogy az elit, fizetős betegek mellett, a lepukkant prolikkal, a tripperes kurvákkal és az alkoholista hajléktalanokkal is foglalkozniuk kellett Péteréknek.

Az első közgyűlésen a klinika társtulajdonosának András választották, aki sokadik zabigyereke örökségéből meg tudta venni a részvények ötvenegy százalékát. Juli pedig úgy döntött, hogy elvégzi az orvosi egyetemet, mert rájött, hogy ő valójában mindig is doktor akart lenni, s így még hatásosabban el tudja mondani teherbe esett lányának az abortusz kockázatait.

Szóval álmomban kedvenceikkel minden a legnagyobb rendben ment, egészen addig, amíg véget nem ért az éjszaka. Öt órakor csörgött a vekker, s a hajnali sötétben csipásan pislogva rájöttem, hogy mindez csak a képzeletemben játszódott le. Ébredezve azon gondolkodtam, milyen jó lenne, ha a szappanopera-fúzió a valóságban is megtörténne. A két sorozat rajongó tábora egyesülve ülne minden este a tévéképernyők elé, s együtt rágná tövig mind a tíz körmét a 15-15 perces epizódok alatt. A tévécsatornáknak is fele annyiba kerülne a gyártás, mint jelenleg, és a reklámbevételeken sem kellene osztozkodniuk. Szóval az egész tiszta haszon, amivel könnyebben kilábalhatnának a gazdasági válság okozta nagyon is valós pénzügyi gödörből.

Aztán a sikeren felbuzdulva jövőre már más műsorok is egyesülhetnének. Például az X-faktor és a Megasztár, amelyek gyakorlatilag már most sem érdekelnek senkit, mégis mindenki ezeket nézi, mert szombat este, főműsoridőnben „eszi, nem eszi, nem kap mást” a kereskedelmi csatornáktól.

Amikor ezeket a sorokat írom, még csak délután van, de már nagyon várom az estét, hiszen álmomban találn újra a Mátyás Király téri Klinikán találom majd magamat, s megnézhetek két újabb epizódot... Amelyeket rajtam kívül egyelőre nem láthat más. De ki tudja, mással is előfordult már, hogy az álmai valóra váltak...