Már bocsánat, hogy ha valakit most megbántok a csúnya beszád miatt, de akkor is megkérdezem, úgy, ahogy az kikivánkozik belőlem: ki a tököm az az Alekosz? Jó-jó tudom, valami ficsúr odabenn a való világban. De amúgy? Mi a francért kell, hogy az elmúlt napokban-hetekben minden róla szóljon, és már a csapból is ő follyon.
Isten bizony nem nézem a Való Világot (már az első három széria sem érdekelt, ez pedig még annyira sem), nem olvasom a két, "B" betűvel kezdődő bulvárújságot, mégis tudom, hogy mi történik odabenn a Való Villában. Az újságok címlapjait ugyanis úgy találják ki a médiaszakemberek, hogy az ember egy szempillantás alatt lássa miről is akarnak tudósítani. El sem kell olvasnia, mégis látja és érti a főcímet.
Márpedig a főcímek az elmúlt hetekben arról zengenek, hogy mit csinált ez az Alekosz fiú. Tudom, hogy állandóan dugni akar, minden nővel kikezd, és azt hiszi magáról, hogy ő szarta a Gellért-hegyet. Mert ugyebár erről mind-mind beszámoltak az újságok címoldalai. Sőt már az internet is. Nem tud az ember úgy fellépni az egyik legismertebb hírgyűjtő portálra, hogy ne bukkanjon rá a villakan nevére legalább egy-két címben? És akkor a többiekről már ne is beszéljünk...
Szóval, ki a franc ez az ember, hogy ma Magyarországon nincsen fontosabb hír, mintsem arról olvasni, hogy hetek óta le akarja fektetni a villába került csajokat? De ki az a másik nemistudommennyi magamutogató férfi és nő, akik néhány hónappal ezelőtt ismeretlen szürke kisegerek voltak, ma pedig már megagigaszupersztárok, merthogy bekerültek a villába.
Néhány hónappal ezelőtt írtam már arról, hogy mennyire idegesít: az embernek nincsen választása, ha magyar nyelvű tévécsatornát szeretne szombat este nézni, akkor választhat a Megasztár és az X-faktor között. Most hasonló a helyzet, csak kicsit tarkább: nemcsak hétvégén, hanem minden nap, az esti órákban műsorra tűzik a semmirekellők elmúlt napjáról készített összefoglalót. Aztán hétfégén pedig egész estét betöltő show-val jelentkeznek a műsorkészítők!
Márpedig ez engen egyszerűen nem érdekel. Sőt sem az újságokban, sem pedig az interneten nem akarok olvasni róluk. Normális tévéműsort szeretnék nézni, normális híreket és cikkeket olvasni. Nem vagyok kíváncsi arra, hogy ki kivel, hányszor és hogyan. Rühellem az erőszakos sztárgyártást, amikor olyan emberekből próbál a média szuperhősöket csinálni, akik életükben még semmit nem tettek le az asztalra, csak maximum jelentkeztek egy valóságshow-ra és szerencséjük volt, mert a kenyérre és cirkuszra vágyó, átlagmagyar tévénéző beválasztotta őket a luxusbörtönbe.
Persze e kétes siker gyorsan elillan, amint kijön a szupersztár a villából a való világba, rögtön átlagos emberré válik, s két hét múlva már a kutya sem fog emlékezni rá. Igaz, e gyorsan pörgő világban majd lesz helyette másik - mégpedig nagyon rövid időn belül - aki valami miatt felkerül a majd bulvárújságok címlapjára, és az internetes oldalakra, s lehet az életéről, a tetteiről csámcsogni. Magamutogató, önjelölt szupersztárjelöltek mindig is voltak és mindig is lesznek. Márpedig a média rájuk örökké vevő lesz. Maximum a műsort fogják másként hívni...
Utolsó kommentek