Kövezzetek meg, húzzatok karóba, szögezzetek keresztre, égessetek el elevenen, törjetek kerékbe, süssetek meg forró olajban, de én akkor is kimondom: utálom a karácsonyt! Mégpedig néhány „apró” ok miatt...
Először is a legnagyobb bajom az a karácsonnyal, hogy télen van. Olyankor, amikor a lakáson kívük kopognak a mínuszok, a macska kettétörik a kanyarban és esik a hó. Ez utóbbi egyébként a legnagyobb baj számomra. Lehet, hogy rosszul vagyok összerakva, de én semmi szépséget nem találok abban, ha a fehér csapadék hull alá az égből. Csak el kell lapátolni a járdáról, le kell takarítani a kocsiról, azaz csak mindenféle gond van vele.
És mindemellé ráadásul: a városüzemeltetés sincsen télen a helyzete magaslatán, van úgy, hogy a havazás után két nap múlva érkezik meg az első hókotró az utcánkba. Akkor meg már teljesen mindegy, az autók fél nap alatt több centis jégpáncéllá tömörítik a havat, csak a sózás segítene rajta, de azt meg valami miatt (gondolom az itt élők nem ugyanolyan értékű állampolgárok, mint a két utcával „feljebb” lakók) nem csinálják, nekünk csak ekézés jár, meg maximum a pofánk... De az is tök fölöslegesen, mert az elmúlt években semmi változás nem volt ebben az ügyben!
Persze nemcsak a hó és a hideg miatt utálom a karácsonyt. Még talán az előbbieknél is erősebben közrejátszik utálatomban az, hogy ez a karácsony, már nem az a karácsony, ami régen volt. Kölyökkoromban, sőt még néhány évvel ezelőtt is örültünk, hogy legalább három napig együtt van a család, s jóízű zabálások mellett kibeszélhettük magunkból az elmúlt egy év történéseit a gyantaillatú szobában, egy-egy pohár forralt borral, s a nagymama egy szelet zserbójával (amely persze sosem sikerült tökéletesre... - legalábbis ezt mondja ő) a kezünkben.
Ma pedig... A karácsony már szeptember végén elkezdődik. Legalábbis a kereskedőknek, és a multiboltoknak. Idén is... Még éppen csak beléptünk az őszbe, de már mindenféle színű műanyag izék (amelyeket a feldíszített fára kell körbe-körbe tekerni), üvegdíszek, és a karácsonyfára aggatható mütyűrök foglaltak el hosszú sorokat a bevásárló központokban. Azaz mostanában már hónapokkal ezeklőtt minden a karácsonyról szól. Karácsonyi vásárok, karácsonyi leértékelések, karácsonyi akciók, karácsonyi mittoménmik próbálják csábítani az embert, hogy csakis ott, és csakis náluk költsük el pénzüket.
Ráadásul az a legszörnyűbb az egészben, hogy manapság már az egész karácsony nem szól másról, mint a pénzről. A kereskedő nyíltan kijelenti valamelyik televíziós híradóban, hogy az éves bevétele mintegy harmadát várja a kicsit több, mint egy hónapig tartó karácsonyi vásárból, és, hogy ez mennyire jó neki. A multik, a magánboltok és a gagyiárúsok egyaránt arra számítanak, hogy decemberben fognak meggazdagodni, vagy ha ezt nem is, de legalább megkeresni egy kis plusz lóvét. Igazából megértem őket is, mert valamiből élniük kell, de majdnem dobtam egy hátast tavaly decemberben a fővárosi Vörösmarty téren megrendezett karácsonyi vásáron: 1000 forintért vesztegettek egy csészényi forralt bort. Erre már csak egy szó létezik: rablás! Ennek ellenére sokak kezében ott gőzölgött a narancs-fahéj-szegfűszeg illatú itóka...
Szóval, utálom a karácsony, mert az egész már nem szól másról mint a pénzről, meg az elmebajról és a gyomoridegről, hogy ennek és ennek a családtagnak, vagy ismerősnek, jóbarátnak mi a fészkes fenét vegyek idén??? Köszönöm, nekem erre nincsen szükségem, még szerencse, hogy nálunk az asszony leveszi a vállamról ezt a terhet, s ő már bevásárolt mindenkinek. (Nekem már csak számára kell valami meglepetést kitalálnom.) Én meg azon rimánkodom, hogy minél hamarabb essünk túl már az idei őrületen is (amit a naptárban szerényen, piros festékkel nyomtatva karácsonynak hívnak), s térjen vissza az élet a normál kerékvágásba. Sőt, akár már tavaszodhatna is...
Utolsó kommentek