Döntöttem! Április 15-én 00 óra 00 perctől minden szabályt betartok! Legalábbis, ami a közlekedési regulákat illeti. Én leszek a két lábon járó KRESZ-könyv, az összes paragrafust betéve tudom és ami még fontosabb be is tartom. Márpedig még annál is jobban, mint csaknem húsz éve, amikor a KRESZ-, majd a rutin- és a forgalmi vizsgára készültem.
Persze én eddig sem arról voltam híres, hogy liberálisan értelmeztem a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozását (Tudtátok, hogy ennek szép kifejezésnek a rövidítése a KRESZ betűszó? Szégyen, nem szégyen, nekem rá kellett keresni a gugliban…), de ezentúl úgy ragaszkodom minden egyes leírt mondathoz, mint Leslie L. Lawrence a pipájához és a híres Smith & Wesson 38-asához.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én soha nem sértettem meg semmiféle közlekedési szabályt, hogy nem előztem záróvonalon, nem fordultam ott balra, ahol elvileg tilos lett volna, vagy nem mentem át a „halvány rózsaszín” közlekedési lámpán. (Persze volt olyan eset is, amikor én szabályosan megálltam a „háromszeműnél”, a mögöttem jövő baromállat pedig majdnem belém csattant hátulról, mert ő azt gondolta, hogy annál a lámpánál rá éppen nem vonatkozik a KRESZ ezen paragrafusa…)
De ennek egyszer és mindenkorra vége, hiszen az április 15-étől életbe lépett szabálysértési bírságok – pestiesen szólva – nem fehér embernek valók. Nem ismerem pontosan a tarifákat de mintha egy záróvonal átlépésért 40 ezer, elsőbbség meg nem adásáért 30 ezer, mobiltelefon használatáért pedig 70 ezer forint lenne a büntetés. (Elnézést, ha tévedek a számokban, de nagyságrendileg kábé ennyit kell fizetni.) Ráadásul ha másodszor, vagy harmadszor követem el ugyanazt a kihágást, akkor duplázódik, triplázódik az összeg, sőt talán a jogsi is ugorhat, ha nagyon renitens visszaeső vagyok.
Egy szó mint száz, mostantól csak szabályosan vagyok hajlandó vezetni. Betartom a sebességhatárt („Sajnálom,az ötven, az ötven, drágám!”), a zebrán átengedem a gyalogosokat (és imádkozom, hogy a belső sávban mellettem kilóharminccal eldöngető kopasz béemvés is így gondolkozzon, mert ha nem, akkor asszisztálhatok szegény kétlábú emberszerkezetek maradványainak összeszedésében), nem mobiltelefonálok (már előkerestem egy bluetooth-al működő headset-et – fúj, már megint ez a szörnyű anglizálás, tudjuk ezt magyarul is: „kékfoggal” működő „fejkészletet”) és eszembe nem jut átlépni a záróvonalat („Szűcs fiam, jól jegyezd meg, a záróvonal olyan, mint egy betonfal” – mondta egykori gépjárművezető-oktatóm, Lajos bácsi, akinek a másik kedvenc frázisa az volt: „bazzdmeg, ne taníts meg szarni, tudok én azt magamtól is!”). Mert ugyebár azt a pénzt, amit a büntetésekre kellene befizetnem, el tudom én költeni más, értelmesebb dolgokra is. Például tankolhatok belőle a kocsimba a közel ötszáz forintos benzinből. De ez már egy másik téma, ebbe most ne menjünk bele…
Persze azért arra őszintén kíváncsi lennék arra, hogy rajtam kívül van-e még olyan (beszari) ember, akit ugyancsak megriasztottak a horribilis büntetési tételek? Vagy továbbra sem változik semmi az utakon és még mindig lesznek kétajtós szekrény méretűre kigyúrt vadállatok, akik nem ismerik sem a féket, sem pedig irányjelzőt. Ellenben a dudával (bocsánat: hangkürttel), amivel közelebbi és szinte folyamatos ismeretséggel bírnak. Mint ahogy kommunikációs szókincsük is rendkívül szegényes, kimerül a felmenők és leszármazottak szexuális együttlétre történő folyamatos ösztönzésével és az ökölbe szorított kézből kiálló középső ujj felmutatásával. Mindig, minden körülmények között!
Utolsó kommentek