Ma délelőtt csörgött a mobilom. Egy számomra ismeretlen budapesti számot jelzett ki a készülék. Gyanútlanul felvettem, végül is, akár fontos is lehet, és az ismerősök, barátok sem mindig mobiltelefonról hívnak, ha éppen sörözni invitálnak…

Amint az ismeretlen női hang bemutatkozott, már tudtam, hogy ismét belefutottam a csapdába: újra végig kell (kellene) hallgatnom, hogy egy XY Kft./Bt/Rt/Zrt (a nem kívánt rész törlendő) milyen „visszautasíthatatlan ajánlatot” ad nekem, esetleg a feleségemnek.

Lehet, bunkó vagyok, de az elmúlt években már kialakult bennem egy olyan reflex, hogy az ehhez hasonló telefonhívások során a hosszú, és a meggyőzés minden pszichológiai eszközét felvonultató monológokat lehetőleg már a bemutatkozást követően félbeszakítom, hogy „köszönöm, nem érdekel, viszont hallásra!”. Most is így történt, azonban lehet, hogy nem voltam elég gyors a vonal megszakításakor, mert még hallottam a fülemben egy udvariasnak a legkevésbé sem mondható „hülye köcsög paraszt” hármas szókapcsolatot. Kedvem lett volna „intellektuális vitába” bocsátkozni a hölggyel arról, hogy „kinek-a-jó-édes-anyja-mit-csináljon-mivel-és-hol”, de sajnos a készülék már bontott.

Lassan elkezdtem számolni magamban tízig, hogy vérnyomásom visszaálljon az „üzemi értékre”, ám még csak hatnál tartottam, amikor megszólalt a vezetékes telefon. Igen, természetesen egy újabb búgó hangú hölgy mutatkozott be – hallásra legalább két évtizeddel idősebb, mint a néhány perccel ezelőtti hívó – és rutinosan bele is kezdett a rizsába, hogy ezésez a cég által lebonyolított sorsoláson 15 ezer forintot nyertem és blablabla blablabla… Mivel tudtommal soha nem voltam semmiféle kapcsolatban ezésez céggel, még az előző hívás hatása alatt állva, kissé morcosan próbáltam meg lerázni a hölgyet, hogy „menjnem-a-tuggya-hova-az-ajánlatával”. Ő azonban még rátett egy lapáttal, és azt próbálta ecsetelni, hogy mégis mennyire jó lenne az nekem, ha ellátogatnék a termékbemutatójukra, ahol a megnyert 15 ezer forint értékben blablabla blablabla.

Hangomat kissé felemelve tudatosítottam benne, „kurvára nem érdekel az ajánlata és hagyjon már békén dolgozni”. Ő még mindig ütötte volna a vasat, ám én voltam olyan tapló és elköszönés nélkül bontottam a vonalat.

Egy perccel később újra csörgött a mobilom. Ezúttal egy internet-telefon-tévé szolgáltató ügyfélkapcsolati munkatársa jelentkezett be azzal, hogy „ilyen szuper lehetőséget még soha senki nem kínált nekem”. Valószínűleg az életben nem fogom megtudni, hogy milyen új szolgáltatást szeretett volna rám sózni, mert leginkább az orkok morgásához hasonlító artikulálatlan üvöltés kíséretében nyomtam ki a telefont.

Most már vagy tíz perce nem szólalt meg egyik készülék sem. A hívó fél dobhártyája és saját testi épségem érdekében, remélem, hogy ez így is lesz az elkövetkező jó néhány órában. Ezúton szeretném jelezni minden szolgáltatónak, Kft-nek, Bt-nek, Rt-nek, Zrt-nek, nem vagyok kíváncsi az ajánlataikra, hagyjanak békén dolgozni!

Kedves ismerőseim, haverjaim, barátaim! Ti pedig ha sörözni hívnátok, küldjetek sms-t, vagy e-mailt…